Uborkaszezon

Sőt, nem csak uborka, de zöldség-gyümölcs-csirke-tojás szezon. Nagyon szeretem a nyarat. Ez az idei olyan, amilyen, mert az időjárás nem kényeztet fűszeres estékkel, langyos folyókkal, no de mégiscsak nyár. És érik minden. Ez a legjobb az egész évben, a gyűjtögetés, a berakás.
Nem születtem konyhatündérnek, de igyekszem azzá válni, mert látom minden előnyös oldalát. Anyukám sem volt mindig egy ász a dolgokban, de ketten egész jó csapattá váltunk az elmúlt egy-két évben. Persze a Kedves is besegít, főleg a tegnapi meggybor készítés volt ínyére. Bár eléggé aprócska szandálban jár a dolog, mert eddig annyi történt, hogy kimagoztuk, összedzsadzsáltuk és lecukroztuk a meggyet, meg nyakon öntöttük forralt-hűtött vízzel, és egy hétig ott lazul a kamrában, de akkor is meggybor készítés volt.
Valamint lapul már ott sóska és kapor is, üvegben, a spenót meg a fagyasztóban. A zöldborsó még hűl a dunsztban, a csirkék az ólban, mi kell még?
Van ám ehhez is ideológiám:
 Vidéken élek, kertes házban. Szerintem felesleges, önámító fényűzés lenne kihagyni az életemből a háztájit. Felesleges és önámító, mert a "nincs időm" többnyire csak kifogás, a " megengedhetem magamnak, hogy ne túrjam a földet", nos, az csak önámítás. Nem engedhetem meg magamnak. Nem azért, mert nem tudnám megvenni az üveges borsót, vagy akármit. Meg is vehetném. De nem teszem, mert ennyivel tartozom magamnak. Úgy érzem, nagyon kiszolgáltatott lennék, ha nem tudnék gondoskodni magamról. Szükségem van a minél nagyobb, szabadabb térre magam körül. Ide csak azt engedem be, aki-ami fontos, nélkülözhetetlen. A boltba járás nem az, és a függés különböző akcióktól, márkáktól szintén nem nekem való. Az viszont, amikor leemelem a polcról a sajátomat, és elkészítem, az aztán az élvezet. Nekem kevés lenne, ha papírokat toszogatnék egész nap, majd dolgomat jól végezvén hazafelé beugranék a tecsóba lehetőleg naplement után, ezt követné a mikrós kaja és a pénzszámolgatás, majd álomtalan alvás repülő- és villamos-zajban.
Tudom miről beszélek, mert kipróbáltam, két évig hitegettem magam, Pesten is jó lesz, aaaannyit keresek, aaaanyira jó itt az élet. Két év után már a közös udvaron gazoltam (heti 3x!), csak földes legyen kissé a kezem. Mondjuk, csak galambszaros lett, én meg hazajöttem a Kedvessel, azóta pedig egész jól belejöttünk a "parasztkodásba".
Idén kipróbálok mindent cukormentes változatban, ismert okok miatt. Gondolom jó lesz, mert olyan édesítőt még nem találtam, ami ízre is megfeleljen, de most divat a natúr meg a bio. Lesz kukorica is, megpróbálom üvegbe elrakni, ha nem megy, ott a fagyasztó.
Azt hiszem, a mai tanulság is ez lesz : engem kényeztet az élet. Szeretem a munkám, van értelmes hobbim, rajonganivaló családom. Köszönöm.

Fogyókúráról

A minap hozzászóltam Artmüller Ágnes fogyózós bejegyzéséhez, minek következtében megkért, írjak még majd a fogyókúrámról, és arról hogyan haladok. Úgy gondoltam, megér egy bejegyzést.

Irdatlan- rengeteg túlsúllyal rendelkezem, ez így volt világéletemben. Számszerűsíteni legyen elég csak annyi: háromjegyű számmal jelölném, ha leírnám. Ez az év számomra a nagy ráébredéseké. Többek közt arra is rájöttem, mire ez a nagy páncél, amit a testemen viselek. Megvédett és megerősített. Kisebbrendűségi érzéseimet takargattam vele, szükségem volt rá, hogy erősnek és nagynak lássanak. Volt benne egy kis szerepátvállalás, nagyon szerettem volna azonosulni apukámmal, aki 48 évesen elhunyt, cukorbetegség-magsavérnyomás-agyi infarktus következtében. Ő egy hatalmas és erős, bátor férfi volt, legalábbis én ilyennek láttam. Amikor meghalt, valahogy beleéltem magam az életébe. Mintha általam élne tovább. Hasonlítani akartam hozzá, megoldani azt amit ő nem tudott. Most már nem akarom ezt, meg szeretném mutatni a világnak, milyen szép és nagyszerű vagyok a magam valójában. A munkám is ezt sugallja, körzeti nővér vagyok, és naponta adok életmód tanácsokat a betegeinknek, de hogy is lehetnék hiteles, ha magam sem tudom végrehajtani, megélni a változást. Eljött az ideje, hogy tegyek önmagamért. 

Ehhez először is fel kellett ismernem, nem vagyok felelős sem élőkért, sem holtakért, csakis saját magamért. És magamért egyedül én vagyok a felelős. Amikor el tudtam engedni a magam alkotta láncaimat és terheimet, készen álltam a változásra. Nem egy űrsebesség ez, heti egy kilót fogyok, de ezt bombabiztosan. Mivel sosem voltam ideális súlyban, nincs mihez viszonyítsak, de azt gondolom, heti egy kiló az mégiscsak ötvenkettő egy év alatt :D

És most konkrétan a fogyókúráról. Elég ambivalens a viszonyunk, mert látom, hogy működik, de nem tartom túl fontosnak. Azt hiszem, fogyókúra nélkül is szépen ballagna le a túlsúlyom, de az agyamnak, a tudatos elmémnek szüksége van szabályokra, hogy higgyen. Érthető ez? Szóval azért tartom be ezt a 90 napos diétát, hogy az agyam is fel tudja dolgozni: fogyok, mert diétázom, ez így szabályos, logikus, követhető. Mert azt hiszem, ha nem lennének szabályok, agyam az eltelt 28 év tapasztalata alapján folyamatosan túlsúlyosnak gondolna, és nem értené meg, hogy fogyok. Talán tudatos elmém meg is tudná akadályozni. Remélem nem túl zöldeslila ez a gondolatmenet :D

A diéta amúgy nagyon emberbarát. Minden nap lehet enni zöldséget- gyümölcsöt, van fehérje nap, keményítő, szénhidrát és gyümölcsnap ( a paradicsom is gyümölcs :) ), szóval eszek szinte mindent. Amit kihagytam:
-kenyér
-majonézek, tejfölök, szószok, mártások
-habart- rántott kaják (ezeket keményítővel meg lehetne oldani, de utálok pampucolni vele)
-nasi

Amióta nem eszem kenyeret- 5 hete- SOSEM fáj a hasam. Gyakran voltam puffadt, mindenféle emésztési zavarral, de ez elmúlt. Huh, ez olyan tévésoppos reklámszöveg volt.

Szóval most azt mutatja a mérleg, hogy sok mínusz 5 kiló, de ha ehhez hozzászámolom, hogy sok plusz 15 kiló voltam novemberben, amikor Lőrinc született, ez már rengeteg mínusz 20 kiló. És még van hátra bőven, de az az igazság, hogy élvezem. Imádom a bókokat, 20 kiló azért rendesen meglátszik és a környezetem nem is rest megemlíteni, milyen jól nézek ki. Minden nap ráugrom a mérlegre, digitális és őszinte, de tetszik amit mutat. Heti egyszer centit is mérek, olyan mínusz 4-5 centi a körfogatomban beállt változás. Meg kell mondjam, elégedett vagyok a 90 napossal, csak ajánlani tudom, mert hatékony. Még így is, hogy nem vagyok egy mazochista alkat, és van, hogy beleeszem egy kicsit. Ma pl. zöldségnap van, de a salátámat meg kellett dobnom pár karika Ausztria szalámival. Aki evett már Ausztria szalámit, az tudja mennyire jóóóóó.

Úgy tervezem, több mint 90 nap lesz ez, de év végére szeretnék JÓ NŐ lenni, így, csupa nagybetűvel :)

Tudatalattim csodálatos hatalma!

Az eredeti cím: Dr. Joseph Murphy, Tudatalattid csodálatos hatalma. Ez egy könyv, egy klasszikus, mely arról szól, hogyan teremtheted meg életedben mindazt, amit VALÓBAN fontosnak tartasz. Azért emeltem ki, mert a saját bőrömön tapasztalom, hogy igazán sok és fontos célért meditálok, amikhez leginkább közel is kerülök, vagy tényleg el is érem, de ha valami valóban sürgős- fontos, azonnal képes vagyok egyfajta teremtő-varázsló elborult tudatállapotra, és a folyamat végéig (amíg valóra nem válik) képes vagyok koncentrálni rá. És ahogy teljesülnek az álmaim, úgy szembesülök vele, hogy mi fontos valójában, és mi nem az. Mert ami nem fontos, azzal csak tessék-lássék foglalkozom a meditációban, sorsdöntő dolgokkal pedig mély átélésre vagyok képes. A könyv, csodás, nagyon hasznos, sokat tanultam belőle. De ez így nem is igaz, mert mindezt eddig is tudtam, és használtam is. Csak jól esik elolvasni így összeszedve, pontokba foglalva, mert kell az érzés. Kell az az érzés, hogy nem vagyok egyedül a tudásommal, mások is gondolkoznak így. Fontos egy jól felépített kapaszkodó, amit ha felidézek úrrá tudok lenni a legfogósabb helyzeten is.
Hétköznapi apróságokban is működik a teremtés, akár a házimunkát is könnyebbé teszi, ha akkor arra koncentrálok. Végül is minden út Rómába vezet, minden tanítás lényege az "Éld át a jelen pillanatot! és a Teremtsd meg saját valóságodat!" Minden tanítás igaz, ennyire egyszerű.
A teremtés folyamata ennyi csak: Koncentrálok a célomra, élénken és érzékletesen elképzelem azt, átélem milyen amikor valóra válik, és valóra válik. Fantasztikusan egyszerű módszer, és minden irányban működik. A valóságot a magam számára én teremtem meg, illetve valamilyen szinten együtt teremtjük, mert mindannyiunk tudata egy. Tehát ha Te egy folyamatos negatív elvárással közelítesz felém, nagyon valószínű, hogy besétálok a csapdába és negatívan reagálok rád. És persze Neked lesz igazad, de mindkettőnknek rossz lesz tőle. Na most, ha megpróbáljuk megtörni ezt a kört, még akár sikerülhet is. Csak a jelenre kell figyelni és megélni a pillanatot. Semmi szükség rá, hogy cipeljük hosszú évek minden berögzült negatív mintáját, elvárását. Minden nap egy új esély, és ez is csak azért lett közhely, mert igaz.

Halálközeli élmény

Amióta Pötty meghalt, sokat olvastam, kérdeztem és gondolkodtam a halálközeli élményről, illetve az "odaátról".
Eleinte annyit szűrtem le, hogy meghalni nem rossz, sőt megkönnyebbülés, és én miért nem lehetek ott, ahol a fiam van?
Aztán oda is kilyukadtam, hogy nagyjából nincs itt meg ott, csak másképp érzékelünk, mert más létállapot mindkettő. Amit mi életnek hívunk, az egy fizikai törvényekkel behatárolt, időhöz kötött tapasztalati lét, testi és anyagi világ. Amit halálnak nevezünk, az az általunk ismert természeti törvényektől független, kiteljesedett, éteri állapot. Van kapcsolat köztük, és van átjárás, bár nem adatik meg mindenkinek.
Amit a halálközeli élményről röviden el lehet mondani: Fényt látnak akik megjárták a túloldalt, lepereg előttük életük filmje, "tanulságokat" vonnak le és amikor visszatérnek átértékelődik elmúlt és hátralévő életük is. Bátrak lesznek, legyőzhetetlenek. Felhagynak addigi halogató, hárító életmódjukkal és elkezdenek valóban élni. Mivel már tudják, mi fontos és mi nem az, képesek a fontos dolgokra koncentrálni. Dr. Michael Newton megemlíti könyvében a halálközeli élmény egy ritka és különös típusát, amikor a hozzátartozók élik át a változást szerettük elvesztését követően.
Azt hiszem, velem is megtörtént, illetve most történik. Ma képes voltam azt mondani, hogy " nem történt még ekkora jó velem sosem, mint ez, hogy halott gyermeket szültem." Ezt nem  úgy értem, hogy örülök Pöttytelen életemnek, vagy nem szeretem Őt. Épp ez az. Nagyon szeretem és végtelenül hálás vagyok neki. Sokkal kevesebb félelmet élek át. Talán egy kissé legyőzhetetlen is lettem... ez persze nem biztos, de itt egy példa:
 Kicsi korom óta őrjöngésesen féltem a vihartól. Mostanában többször volt viharos szél, meg dörgés- villámlás, és nem félek tőle. Nem féltem az életemet. Valahogyan biztos vagyok benne, hogy ha ezt túléltem, akkor mindent. Vagy ha mégis mennem kell, hát ragyogó napsütésben, a kertünkben is utolér a végzet. Mert akinek élnie kell, az él, és akinek mennie kell, az megy. Talán nem nagy dolog, de aki félt már az őrület határáig, az tudja mit jelent nem félni.
Új céljaim vannak, a viselkedésem is változik, szinte nem ismerek magamra, mégpedig jó értelemben. Szeretem ezt az új ént, és kíváncsian várom, ki születik bennem. Vajon ez a bátorság megmarad? És céltudatos leszek? Remélem, igen.

Most komolyan buziztok?!

Talán csak én vagyok ilyen minden lében vélemény... nekem mindenről van véleményem, általában nem is egy. Most például mélységesen felháborít, nem is háborít, inkább értetlenkedéssel tölt el, hogy a melegeket be kell börtönözni. Miért? Magyarázza el nekem valaki, hogy miért, kérlek.
Miért magatartászavar melegnek lenni? És ha zavar van, akkor azt jól el kell szigetelni és meg van oldva? Pénzbírsággal és letöltendő börtönbüntetéssel egészséges lelkű, öntudatos, zavartalan társadalmat lehet létrehozni? Ha eldugjuk azt, amit mocskosnak ítélünk, akkor az nincs?
Nem vagyok meleg. Sosem próbáltam ilyesmit, valahogy nincs az érdeklődési körömben. De minden elnyomó törekvés rögtön az érdeklődési körömbe kerül. Nem vagyok híve az elnyomásnak. Nem vagyok híve az "igazságszolgáltatásnak" sem. Azért az idézőjel, mert nem szolgáltat igazságot, csak elenyésző részben. Leginkább elrejti és megvédi a nagyobb kutyák igazságtalanságait, és kiéli zsarnok hajlamát a kisemberen. Sok mindenben nem hiszek, ami ma divatos és állítólag társadalmunk alapját képezi.
Számomra a társadalom alapja az, hogy önálló, magabiztos, értékes emberek alkotják. Valahogy nem tudok hinni abban, hogy bárki is ideszülethet, mint selejt. Mindenki része a tervnek. Biztos vagyok benne, hogy mindenki azért olyan amilyen, hogy általa is színesebb legyen a világ.
Ezek a jobbikosok Istent is megemlítik, mint aki az ő oldalukon áll a melegek ellen. De, kérdem én:
Ha Isten mindenható, és nem bírja a melegeket, akkor miért vannak melegek? Hogyan jöhettek létre, ha nem Isten teremtette őket, aki MINDENT teremtett? Ha lenne olyan dolog a világban, ami nem Isten kedvére való, akkor Isten nem lenne legfelsőbb lény.
Mindent Ő teremtett. A melegeket csakúgy, mint a szemüvegeseket, a fogyatékkal élőket, a cigányokat, a hermafroditákat és a sápadt-szerencsétlen-szemüveges "kockákat" is. Minden Isten kedvére való. És biztos vagyok benne, hogy a melegek is hisznek Istenben, és az ő Istenük nem kirekesztő, nem megtorló, csak szeret. Az én Istenem is szeret. Nem kell félni tőle. Nem bánt, nem büntet, megteszi az ő részét a kapcsolatunkban, és csak rajtam múlik, hogy megteszem-e én is az enyémet. Néha nem teszem meg, és akkor nekem rossz, de nem azért mert megbüntetett, hanem mert magammal toltam ki.
Biztos vagyok benne, hogy a világ egy sokkal jobb hely lenne, ha nem folyton valami ellen harcolnának valakik, hanem valami mellett. Valami mellett úgy, hogy közben semmi ellen sem. Ha a jobbikosoknak szent a család és annak minden hetero megnyilvánulása, akkor segítsék és támogassák. Úgy, hogy közben szóba sem hozzák a melegeket. Tegyenek azért, ami fontos nekik, és ne azt irtogassák, ami állítólag nem fontos, és nem is jó. Ha majd minden hetero alapon nyugvó család élete rendezve lesz, akkor lehet szóba hozniuk a melegeket. És akkor sem ítélhetik el.
Amúgy, ha minden rendben lenne a saját házuk táján, eszükbe sem jutna buzizni...

Túl a barátságon, mindenkinek ajánlom, aki homofób, és aki nem az :)

Front és telihold

Ez a párosítás egyenlő a káosszal... Még a viszonylag ép lelkek sem ússzák meg kisebb kilengés, némi látomás vagy összezavarodás nélkül. Hát nem csodálom, hogy a zavarosabb személyiségű embereket végképp kikészíti egy ilyen időszak. Részegek egymás hegyén-hátán, családi perek és patvarok. Istenem, kérlek, ne nehezítsd meg ennyire, jó? Nem elég egyszerre egy égi jelenés, aminek ki lehetünk szolgáltatva???
És villámlik, mint hab a botmixer alatt, de eső az ismert világrészek egyikén sincs. Totál káosz. Napok óta hangoztatom, minden gondom megoldódna egy időre, ha legalább két napig zuhogna az eső. Húsvétkor mindig esik, hátha idén is...

Mikor esik már?!

Nagyon vágyom az esőre. Hiányzik, nem csak megfontolt gazdasági érdekből, de személyes érzületből kifolyólag is. Szeretem az esőt, szeretem, mert utána mintha tisztára mosdott volna világunk, friss és illatos, éber az egész külvilág. Nem esett már másfél hónapja, tavasszal ez azért eléggé szokatlan, a következményeket tekintve pedig káros. Az eddig le nem hullott csapadék már pótolhatatlan.
Az emberek frontosak, ez meglátszik a rendelésen is. Három halott egy hét alatt, egy öngyilkosság, két szervi elégtelenség. Egy agyvérzés, egy gyanú. Leesett és felugrott vérnyomások, vércukrok, ájuldozó gyerekek.
Kislány:
-Csókolom, rosszul vagyok...
-Mit jelent az? Szédülsz?
-nem
-Fáj valamid?
-nem
-Hányingered van?
-nem... rosszul vagyok...
Egy másik, ez fiú, kifelé menet még jól eldobta az eszméletét, lábemelgetés, víz meg csoki hozta vissza közénk. Csak nem jól van...
Nem tudom, mi az oka az aszálynak. Esőtől terhes felhők vajúdnak felettünk nap mint nap, mégsem esik, egy csepp sem. A levegő nyomott, a világ mintha mosogatólé felől szálló zsíros gőzben heverne, tiltakozásra erőtlenül. Én is frontos vagyok, ha nem esik napokon /órákon!/ belül, akkor... akkor továbbra is szárazság lesz...