Gyors összefoglaló

Hú, hosszú és hideg hét volt, de szerettem. A zuram olyan, mint egy tipikus "ikrek"... minimum két személyisége van, de inkább több. Van, mikor érti és érzi a lényeget, van, mikor minden összeomlik. Most épp felszálló ágban van. Megy ez.

Van gombatermő dobozom, olyan Tesco-csuda, és helyes kis gombák nőnek benne, most olyan borsónyinál nagyobbak. És paradicsom palánta, óriás és átlagos. És karfiol palánta, na az elég siralmasan néz ki, de hátha kirúgja magát, mire kell. És elvetettem a borsót is, két hete, az szerintem odalett :(

Halad a tűzoltó tanfolyam is, imádom. Fantasztikus, tudok hármas hurkot kötni, kötelet úgy felszedni, hogy ne legyen gubancos mikor hirtelen kell. És létrát állítani, tömlőt gurítani, de ezt még nagyon gyakorolni kell :) És élvezem, hogy fiatalos, mókás társaságban vagyok, meg valami hasznosat is csinálok. Csak nagyon tanulni kéne, az elmélet sok és bonyolult, félszavakon elcsúszhat a vizsga.

Most ennyi, semmi nagy tanulság vagy ilyesmi, élek. Nagyon :)

Bioptron

Az a helyzet, hogy néha elég furcsán kapcsol az agyam. Több, mint három hete küszködök a megfázással, hála a felemelő és kiegyensúlyozott lelki életemnek :) .
Tegnap előtt szólt rám a tesóm, mikor a tízperces telefonbeszélgetésünkből hat percet fuldokoltam, hogy talán megpróbálhatnám a bioptron lámpát. Ő ezt árulja, Zepteres üzletkötő. Lámpázok tehát két napja rendületlenül, és használ... Itt megjegyezném, hogy három éve van bioptron lámpánk. Csak halálközeli állapotokban szoktam bekapcsolni, akkor is csak egyszer-kétszer, majd kijelentem, hogy ez semmit nem ér. Nem igazán tudom, miért van bennem ez az ellenállás. Gond nélkül elfogadom, hogy a légzőtorna, gyógytea, pihenés, homeopátia, meditáció használ a torokgyulladásra, de a lámpával eddig berzenkedtem valamiért.
Most viszont kitartóan lámpázok kékkel, zölddel, és ma hajnalban már nem adtam félórás privát koncertet ugató fuldoklásból. Szóval, nem rossz találmány ez. A fizikai állapotom többet javult ez alatt a két nap alatt, mint a megelőző három hétben bármikor. Lévén, hogy a lelki problémáim nem látszanak megoldódni, ezt a javulást a lámpa számlájára írom.
Előtte beszedtem az öt napos antibiotikumot, köptetőt amit a főnököm javasolt (első hét), amit megint csak nem tudok mire vélni, hisz teljesen szintetikus orvoslás ellenes vagyok. Majd végigettem a negró egész kínálatát  (második hét). Ezután jött a homeopátia és a Halls cukorkák, mázsaszám. Hétvégén gyakorlatilag csak akkor voltam képes levegőt venni, ha Halls cukorkán keresztül szűrve ért a légcsövemig. Az egész folyamatot végigkísérte a kamilla-csipkebogyó-hársfa-bodza-cickafark-diólevél teák fogyasztása, külön-külön, és együtt is, meditációval. És mégis döglődtem.
A történet tanulsága, hogy nem zörög a haraszt, ha nincs valóság alapja. Ez a Bioptron Színterápia valóban használ, legalábbis megfázásra biztos.

Túlspilázva

Van az úgy, hogy rátalálsz valamire, amiről kiderül számodra, hogy csodálatos. Mit csodálatos? Fergetegesen, fantasztikusan tökéletes. A non plusz ultra! Ez lehet eszköz, tárgy, személy, esemény, kaland... bármi. S mivel hajlamos vagy hinni a csodákban, hát hatalmas lendülettel túlmisztifikálod a dolgot. S óhatatlanul eljön a perc, amikor ráébredsz, a csoda csak a Te világodban létezett. Az adott dolog, személy, esemény teljesen hétköznapi. Önmagában lehet persze csodálatos, de nincs benne semmi világrengető, az csak neked volt, lekopott, elmúlt. Igen ám, de az inga kileng a másik irányba is, szóval megéled azt is, hogy a fantasztikusnak hitt bárakármit egyszerre a hétköznapinál is rosszabbnak, silánynak, ellenszenvesnek találod. Majd egyszerre csak ez is elmúlik, s ott marad az adott dolog, önmagában. Tisztán, mentesen minden ráaggatott misztikumtól és árnyéktól. Az inga megszűnik inogni.
És akkor, miután benned lecsendesedett a lelkesedés lángja és a harag vihara, megnyugszol. Látod a folyamatot, mely során túl- majd alul-értékelted a valamit. És felismered a pontot, amikor megszűntél mást látni benne, mint ami valójában. Elkezded megismerni. Elkezdesz vele kapcsolatban élni és élni hagyni, elvárás nélkül. Ez a szeretet. Ez az elfogadás. Ez a SZABADSÁG!

Egy kis vidámság, vasárnap estére, szeretettel:

Ehhez nincs klip, de megéri meghallgatni. Mára ennyit.

Tűzoltó leszek...

...s nem leszek katona, vadakat terelő juhász :) Az elmúlt hetekben bárkinek elmondtam a tervem, mind elkezdték szavalni az Altatót. Hogy milyen egysíkú emberek vannak?! Viccelek, persze, hogy mindenkinek ez jut róla eszébe.

De azért én komolyan önkéntes tűzoltó leszek. Ma volt az első nap a tanfolyamon. Jó volt, nem mondom, hogy sok újat tanultam, de egy keveset igen. És élvezem, hogy végre valami mással foglalkozom. A saját lelki életem olyan kaotikus, sűrű és ködös, hogy kell egy kis légfrissítés a fejemben. És elkötelezettnek is érzem magam.
Az elmélettel nem lesz gond, bármi befészkeli magát a fejembe, ami érdekel, és ez érdekel. Amitől tartok kissé, az a gyakorlat. Nem vagyok egy dokkmunkás. Sőt, kimondottan puhánynak tűnök, főleg férfitársaságban.
Amúgy a fizikai munkát jól bírom, tíz órát simán lehúzok bármilyen munkában, csak mutassák meg mit kell csinálni. Amitől tartok, az az, hogy mi van, ha pont
akkor fogy el a szuflám, ha leginkább szükségem lenne rá? Meg az, hogy itt csapatban kell helytállni, ha komoly a helyzet, komoly a felelősség is. Az az egy vigasztal, hogy ez egy elég hosszú folyamat lesz.
Először csak nagyon korlátozott jogkörünk lesz, mondhatni nulla. Ha majd bizonyítottunk, egyesületileg minősítő vizsgát teszünk, és ott megfelelünk, akkor lesz az, hogy valódi mentést végezhetünk, de még hivatásos felügyelet mellett. Ennél is van tovább, ha majd sokat bizonyítunk, és sokszor megfelelünk a minősítéseken, na akkor majd dolgozhatunk önállóan. Ez még évek kérdése.
Szóval, ha most átmegyünk a vizsgán, ami nem tűnik egy veszélyes dolognak (mondom ezt úgy, hogy még kocsit vagy tömlőt sem láttam közelről :D ), akkor rengeteg időnk és lehetőségünk lesz profivá képezni magunkat. Engem is.
Azt várom ettől az önkéntességtől, hogy lesz egy csapat, ahová valóban odatartozhatok. És a fizikai állapotomon is valószínűleg sokat javíthatunk, ezt már láttam a parancsnokunk tekintetében. Amúgy hárman vagyunk csajok, szóval biztos nem csak én érzek így. Remélem, tényleg olyan jó lesz, amilyennek elképzelem.

Hát, erről ennyit...

Nem véletlen, hogy nem írtam idén. Szinte megbénította nyelvem-ujjam a titok: új életet kezdek. Öntudatos, boldog és szabad életet, a szeretett férfi oldalán. De új határokkal, új hozzáállással, őszintén és tisztán. Tegnapelőtt végre le mertem írni a titkaim, mert hiányzott, hogy leírjam, és mert úgy éreztem, eljött az ideje.
Tudjátok mit? Az a biztos, ami elmúlt... Mit is írtam tegnapelőtt? "A párom már másfél hónapja elvonón van, az alkohol problémáit kezeli-kezelteti, és remekül halad, azt hiszem." Nos, a párom ebben a pillanatban, szerető családi körben, az öccsével és a sógorával iszik. Szóval erről ennyit. Soha ne kiabáld el a boldogságod :) Vagy, ha megtetted, viseld emelt fővel...
Hogy mi lesz ebből? Ha én azt tudnám, Istenem.

Ez volt a sokadik utolsó esély. A második elvonó. Komolyan azt hiszem, nincs már itt keresnivalóm, és komolyan tudom, mennyire szeretem őt. Már csak az a kérdés, nem volna-e jobb távolról szeretnem? Hisz attól még szerethetek, hogy elmegyek. Olyan cifrán tudnék most ordítani... persze nem teszem. Az egész családja ellenünk szurkolt. Hülyének néztek, mert legyógyszereztetem szegényt, kényszerítem. Mire? Tiszta, őszinte, felelősséggel élt életre? Lehet, hogy ezt tettem, bár nem látom be, hol itt a kényszer. Én erre vágyom, tiszta szívvel megélt, őszinte pillanatokra. Nekem ez a létminimum. Neki mi a vágya? Célja? Van-e egyáltalán bármilyen kilátása? Per pillanat azt sem tudom él-e, hol van, hol tölti az éjszakát.

Amikor Pötty megfogant, nem ivott. De a 12. hétben már igen. Pötty elvesztése azt hiszem, összefüggésben van ezzel a dologgal. Terhesen azt terveztem, lelépek, anyaszállóra megyek és új életet kezdek. Talán, ha megteszem, nem veszítem el a fiam. Talán a fiam mikor megfogant, azt gondolta ideális szülei leszünk, majd látta, hogy nem, és meggondolta magát. Persze, ez hülyeség, mert az ilyet azért előre tisztázza az ember. Nyilván én is előre vállaltam.

Jaj, ez az egész csak annyira bonyolult, amennyire megbonyolítom... Mindenesetre SOHA NE KIABÁLD EL A BOLDOGSÁGOD...

Régóta

Azt hiszem, mondhatom, hogy régóta nem írtam. De annyi minden történt.

Januárban rájöttem, hogy ez az én életem. Senkinek nincs beleszólása, "saját világom egyetlen gondolkodója én vagyok" /by Balogh Béla :) / És megtettem az egyetlen általam helyesnek ítélt lépést: újraírtam a határokat. Az egész családommal, a párommal. Innentől kezdve, aki szereti, hogy része vagyok az életének, az lesz szíves kimutatni ezt. Megszűnt az önkéntes kényeztető szolgálat, ami én voltam. Nem egyszerű, mivel oroszlán vagyok. Szóval nélkülem nem kel fel a nap. Legalábbis eddig nem kelt fel. Senki sem tehet róla, hogy eddig többet adtam magamból, mint amennyit bárki is viszonozhatott volna, ez az én hülyeségem volt. És januárban rájöttem, hogy mindenki, bárki élhet nélkülem, csak én nem.

Februárban döntöttem. Mivel visszavonultam önkéntes önfeláldozó szerepkörömből, találnom kell olyat, ami nekem jó, nekem hasznos és még jól is érzem magam benne. Ezért hát jelentkeztem angol tanfolyamra (ami kétséges, hogy végül valaha is elindul...), és jelentkeztem önkéntes tűzöltónak. Hétvégén kezdődik a tűzoltó tanfolyam, biztos érdekes lesz.

Most március van. Tavasz van, és élvezem az életem. A párom már másfél hónapja elvonón van, az alkohol problémáit kezeli-kezelteti, és remekül halad, azt hiszem. Minden hétvégén hazajöhet, 2-3 szem gyógyszert kap naponta, pszichológus, pszichiáter és csoportterápia segíti az útján. Egyik nap, amikor bementem hozzá, összefutottam egy volt osztálytársammal is. Megrázó volt, nagyon megrázó. Szinte fizikai fájdalmat okozott a hasamban, ahogy elnéztem ezeket a talpraesett, okos fiatalokat, férfiakat, nőket, időseket... vegyes társaság. Orvostól biztonsági őrig, húsztól talán nyolcvanig. Mennyire nehéz lehet kimászni ebből?! Sosem fogom megérteni, az tuti.

Vettem egy dögös bicajt, és elneveztem Gretának. Használt, olcsó és eszméletlenül, veszettül jó :)

Nem mondom, meg kéne súrolni, de eljön az is. Irtó kényelmes, gyors, pont nekem találták ki. Kaptam rá a barátnőmtől egy csengőt, valami csodás, fém és műanyag házasságából született zabicsengő volt. Felszerelését követő kettő percen belül atomjaira hullott, de az "I Love My Bike!" feliratot át tudtam menteni a következő kettő percen belül megvásárolt vascsengőre. Ki volt az az okos, aki összehozta az olcsó lemezt az olcsó műanyaggal? Finoman a értésére adtam a bicajos fickónak, hogy nekem ilyen szart még egyszer el ne merjen adni adjon valami időtállóbb darabot.

Júniusban újból keresztanya leszek, leendő keresztfiam akkor lesz egy éves, és szülinapjára keresztelőt kap. Meglehetősen dagi, van már egy foga, kiló hússzal teper négykézláb, feláll úgy, hogy fél kézzel támaszkodik, megy egyedül kapaszkodva. Tökéletes kis fickó. És csajozik. Perzselő, flört jellegű pillantásokkal méregette a barátnőmet. Engem nem, engem kifejezetten arra a célra tart, hogy kényeztessem és kiszolgáljam az igényeit, szórakoztassam. És masszíroztat is. Kb. egy hónapja jött rá a párom, hogy ha a gyerek hason fekszik, masszírozni kell a vállát. Odatartja, hogy mikor melyiket szeretné. Igazi, nagyvilági FÉRFI :). Imádom.

Azt hiszem, többet kéne írjak. Volna mit. Csak a nap végére érve, amikor átgondolom a részleteket, minden kihullik a rostán. Ez érdektelen. Ez meg túl mély. Ettől beképzeltnek tűnnék, ez magánügy, ez nem is fontos... szerintem kicsit visszahúzódó lettem az utóbbi időben. Ebben az is közrejátszik, hogy valaki félig elszólta magát, hogy olvassa a blogot, de nem beszéltünk róla, és nem tudom, ez valahogy elvette a kedvem. De teszek rá. Ha olvas nagy meglepetés nem lesz neki, csak rosszul esik, hogy nem szól, nem tisztázza. De ha olvas, akkor most tudja, hogy neki szól! (Ezzel együtt szeretlek, de nem ér sunyiskodni :))