2012. február 24., péntek

EZ A MEGÚJULÁS!

Most nagyon felhúztam magam. Nem igazán foglalkozom a napipolitikával, mivel nem nézek tévét, és a többi médiumból is kiszűröm a nekem valót. Inkább olvasok és inkább könyvet. A minap azonban itt olvastam kevésbé sem szeretett kormányunk legújabb ötleteit az ország nyomorgatására, és nagyon felmérgeltek. Igazán DÜHÖS lettem, csupa nagybetűvel. Én sok mindent megértek, és el is fogadok, de ez már sok nekem. Romba dönteni az egészségügyet, a közlekedést :mi ez, ha nem nyíltszíni támadás a "pórnép" életének és emberi méltóságának utolsó morzsái ellen?! Nem vagyok politikus, sem elemző vagy bizottság, viszont ebben az országban élek. Azt hiszem, nem lehet azzal vádolni, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, amikor azt gondolom: pénzhez jutni nem adóemelés/megszorítás/népszívatás útján lehet, hanem munka/termelés/eladás útján.

Most tegyünk félre minden kifogást, amit csak fel lehet hozni. Vegyük az alapokat: rengeteg parlagon hagyott földterületünk van. Az most mindegy, kié is pontosan, de van az országban elhagyott termőföld. Be lehetne vonni a gazdákat, a tulajdonosokat, a munkanélkülieket: összehozni a tőkét az eszközzel és az emberi erőforrással. A közmunka lehetne értelmes, hasznot termelő elfoglaltság, nem pedig megalázó időhúzás. Sokan szidják a közmunkásokat, hogy nem dolgoznak. Most őszintén? Ki az az (általam cseppet sem ) tisztelt kormánytagok közül, aki nem érezné megalázva magát, ha közmunkás bérért, havat lapátolva vagy kökényt irtva kellene eltartania a családját? És ne mondja nekem, hogy hát ő ennél jobb képességekkel rendelkezik, meg végzettsége van, ugyanis nem kötelező a végzettségnek megfelelő munkakört felajánlani... Ami viszont életrevaló, szerintem, támogatni a gazdákat meg vállalkozókat, hogy normális bérért foglalkoztassák azt, aki dolgozni akar. És ha valaki végképp nem jut munkához, hát legyen közmunka, de a mostani rendszerből süt, lángol, hogy direkt az emberi méltóság porrá zúzása a célja! MEGALÁZÓ! Még sosem volt ennyi munkaképes munkanélküli, ennyi használatra váró mégis kihalt gyárépület, istálló. Itt valami nagyon el van cseszve.

Ha az államháztartást egy normál család háztartásához hasonlítjuk, miként azt az iskolában is példázták: Apának van egy csomó dugipénze, a gyerekek mégis éheznek és lyukas cipőben járnak, anya meg folyton elhiszi apának, hogy majd legközelebb adni fog, csak most egy kicsit még bírja ki, mert muszáj. És azt is elhiszi anya, hogy apa azért veri és alázza, mert szereti, és ez fontos az ő fejlődése miatt.
Nos, apát el kéne küldeni elmegyógyintézetbe, anyát is pszichiáterek kezei közé ajánlom, a gyerekek meg időközben felnőttek, és megoldják!

2012. február 16., csütörtök

Idegen Nő

A hétvégén találkoztam egy csaknem teljesen idegen nővel. Valahol mélyen rémlett, hogy már találkoztunk, de akkor nem volt ilyen rettenetes állapotban. Mindig is hormonvezérelt, kiszolgáltatott hárpiának tűnt, aki képes mindentől ordítani-csapkodni, vagy sírni. És egyre rosszabbul van. Tavaly óta nem találkoztunk, szinte el is feledtem létezését, és mondhatom, nem is hiányzott. Most azonban minden korábban ismert jelenetnél mélyebbre ment. Olyan szinten dagonyázott életem poklában, mint még soha. Sajnáltam. Számtalan bocsánatot kértem és kaptam a nevében. Akinek ilyen férfi van az oldalán, mint nekem, az ne merjen panaszkodni! Lehetne sokkal rosszabb, és mégis napról napra meglep: ez egyre jobb. Mármint életem férfija, és a vele való kapcsolatom... a nő pedig elment, szélvész sebesen, vihart és pusztulást hagyva maga után. Elszoktam tőle, és nem is számítottam rá, hogy jönni fog, de mostmár felkészültebb leszek. Huszonnyolc naponta várni fogom, mindaddig míg újra terhes nem leszek. Ő ugyanis a "megfogjönni"-hárpiám.

2012. február 11., szombat

Hullámok közt

Néha azt hiszem, jól vagyok. Vannak rosszabb napok, és sokkal rosszabbak. Sosem leszek túl rajta?! Annyira szeretlek, hogy azt el sem tudom mondani. Értem én, hogy mi történt és miért, nagyon okos és bölcs tudok lenni. De annyira hiányzol, kisfiam. Olyan nagyon szenvedek, mikor megkérdezik, hogy vagy... hát létezik, hogy valaki még nem tudja, mi történt veled? Vagy csak kíváncsiak? Nem tudom. Tudom, Te nem mész sokra ezzel a nyávogással, amit itt produkálok napok óta. Biztos front van, vagy telihold. Nem, kedden volt telihold. Kiábrándult és fáradt vagyok. Nem találom a helyem. Nehéz énnek lenni mostanában. Nem biztos, hogy jó úton járok, ráadásul amihez nem gyáván állok hozzá, ahhoz lustán. Szánalmas az összkép, na. De ha már leírtam, legalább szembesülök vele... és talán változtatok rajta. Esetleg. Kezd újra elnyelni a pokol, pedig azt hittem, már bezárult mögöttem. Lehet, hogy lengőajtós.

2012. február 2., csütörtök

Memento mori!

Emlékezz a halálra, emlékezz a holtakra.....

Egyházi iskolába jártam, sokat emlegetett mondat volt.Ennek ellenére nem foglalkoztam vele, nem ért fel kamasz lelkemhez sem mélysége, sem igazsága. Mostanában annál inkább szembeötlik, milyen vakon hiszünk földi életünk örökös voltában. Légy tisztában mulandóságoddal, ezt jelenti számomra. Tudd, milyen törékeny az élet, és bánj vele ennek megfelelően. Mert bár minden Földre szállásunkkor új esélyt kapunk, mennyivel gyorsabb és hasznosabb lenne fejlődésünk, ha tisztában lennénk életünk értékével. Képzeld el, ha mindenki úgy élne, mint az amerikás katasztrófafilmekben a boldog végkifejlet előtt: Nincs rasszizmus, nincs osztálykülönbség, nincs önzés, mert minek önzzünk az utolsó órán? De ha utolsó óránkon tudunk elfogadóak, nagylelkűek és TISZTÁK lenni, csak úgy miért nem? Elgondolkodtató, mindenesetre. Senki sem lehetne a másik fölött, mert mindenki tisztában lenne saját értékével, és nem igényelné, hogy (meg)vezessék. Senki sem lenne gazdagabb, mert mindenkinek jutna elég. Miért tartanánk meg több bármit, mint amire szükségünk van, ha egyszer nincs rá szükség? Ha holnap is ott lesz, ha másnak is kell és jut is elég? Nem igaz?! Talán sokak szerint nem ez a gyors meggazdagodás útja, szerintem igen. Mert csak azt viszem magammal, amit szívem-lelkem őriz...