Elég jó

Ma elég jó napom van. Nem kell elkiabálni, de tényleg jó. Alig-meló, nyugi, és még rá sem gyújtottam. Leszoknék én, de ha egyszer úgy szeretek cigarettázni... Igazán szép és kellemes-nekem. Persze, tudom én, hogy büdös, káros, felesleges, drága- de néha szeretem. Ám azt is szeretem, ha nem gyújtok rá. Szóval szeretem engem, cigivel, vagy anélkül.

Létköz

Nem olvastam még a könyvet, de a meditációt meghallgattam, és be kell vallanom, tetszett. Abban a biztos tudatban hagytam el az Égi Katedrálist, hogy jó úton járok. És ez jó nekem.
 Létköz meditáció

El kell, hogy mondjam, mélyen hiszek abban, nem egy életünk van. Biztosan nem, bár nincsenek bizonyítékaim. Sok könyvet olvastam már a témában, beszéltem olyannal is aki megjárta a túloldalt. Egyszerűen nem lehet, hogy az élet célja csak annyi legyen: megszületsz, pénzt szerzel, családot alapítasz, megbetegszel, meghalsz. Ha Isten csak ezt akarta volna, beéri az állatok teremtésével. Minek a szabad akarat, ha röpke hetven-nyolcvan év áll rendelkezésedre, ezalatt minden eldől, majd a világ végezetéig e hét évtized történései alapján pangsz egy pokol vagy menny nevű, végletesen egysíkú helyen? Azt hiszem, Isten ennél kissé nagyobb léptékben teremtett és teremt a mai napig. És ha így van, hát kell, hogy legyen tervünk, amivel ideérkezünk, és ott a szabad akarat, hogy eltérhessünk a tervtől vagy megvalósítsuk azt.

2012

2012

Köszönöm, Isten, a levegőt
A mérgezve, halkan szenvedőt
Köszönöm Isten a Nap fényét
Fajtánk elmúló reményét
Köszönöm, Isten a Föld szagát
Lábnyomunkban a Halál dalát
Köszönöm Isten, az ébredést,
Mely kizár minden tévedést.

„Ha így megy tovább…”
Nem lesz több alkalom…!
„Ha folytatnánk még…”
Lehetetlen! S majd egy napon
Elpusztulunk… mert ez így nem megy.
De nincs vég, minthogy
nincsen kezdet.
Egy pontban fordul a kerék.

S egy másik bolygón megújhodunk,
Hisz mindig újabb esélyt kapunk.
És ezért nem ér fel hozzám a félelem
Mert Te velem tartasz, Kedvesem
S ott, majd ott is ülünk egy padon,
Miközben telt, lágy ajkad csókolom
Magam a Földre álmodom…

A 2012 egy ezo-bio-öko dráma versbe szedve, mely az emberiség csúfos kudarcáról szól, magában hordozva az új reményeket. Mert kudarcot vallunk, ez már csaknem biztos. Úgy viselkedünk, mint egy rossz házasságban az elnyomó fél. Már kiáll a kés az oldalából, már patakzik-ömlik a vére, de a szemében még az értetlenség váltakozik a hitetlenkedéssel. Mert ez Vele nem történhet meg.
Jócskán kiáll a kés az emberiség oldalából, „gazdasági és ökológiai katasztrófa”, így hívják. Pedig csak arról van szó, hogy a Föld kiveti magából, leveti magáról azt, ami nem oda való. És nincs okunk panaszra, elég soká tartott szegény örök-optimista bolygónknak meggyőződni alkalmatlanságunkról.
A 2012, mint cím, adta magát. De lehetne bármi más is, ez nem fontos. Nem biztos, hogy közel van az emberiség vége, sőt az sem biztos, hogy vége lesz. Csak vastagon benne van a pakliban.
Sokan élnek közöttünk álomittas, öntudatlan életet. Ők elhiszik a szappanoperák és reklámok világát. Ideális fogyasztók. Nem kérdeznek, nem gondolkodnak, megtesznek mindent a pusztulás elősegítésére, de mint mondtam, tudtukon kívül. Így a dolog természetéből adódik: nem tehetnek semmit. Ha nem tudja, hogy árt a viselkedésével, mit változtasson rajta, nem igaz?
Aztán ott van az a maréknyi kis csoport, aki kiválóan érti, mi történik. Feléri ésszel. Ám nem éri fel szívvel, ezért aztán félresöpri az egész problémát, folytatván kizsákmányoló, harácsoló életét. Az eszközei meg vannak ugyan- hatalom, befolyás, pénz- mégsem arra fordítja, hogy megállítsa öngyilkos zakatolásunkat a teljes összeomlás felé.
Nem sokan maradtunk. Itt vagyunk mi, néhány elszánt ember, aki kiválóan érti, érzi és el is hiszi, hogy baj van. Szerények eszközeink: béke, szeretet, példamutatás. Kis közösségek vagyunk, olykor magányos farkasok. Szeretnénk, ha nem pusztulna el a Föld, az emberiség, mert akkor lehet mindent elölről kezdeni. Bár nem biztos, hogy az olyan rossz lenne. De azért mégis csak az az alapállás, hogy megmenthetnénk a Földet- magunkat.
Induljunk ki abból, hogy a bolygót mindenhol EMBEREK lakják. A különböző külső jegyek, sajátosságok csak azt bizonyítják, képesek vagyunk alkalmazkodni az éghajlathoz. Mindössze ennyi. És valljuk be, mindenki jól csinálja. Az eltérő feltételek mellett kialakult eltérő csoportok mind remekül alkalmazkodtak az őket érő hatásokhoz. És nem hiszem, hogy az egyenlítői éghajlat vagy épp a sarkvidéki nemzetiségi kérdést óhajtana képezni önmagából. Ugye, irreális?! Mi, emberek mégis képesek voltunk nemzetiségi kérdéseket gyártani MEGVÁLTOZTATHATATLAN dolgokból. Megvan a technológiánk arra, hogy MINDENKI jól érezze magát BÁRHOL  A VILÁGON. Van fűtés Kanadában, ami a „fehér embernek” is jól jön, hát még egy afrikainak. De Afrikában is van légkondi… Megvan arra is a lehetőség /termelés, logisztika, szállítási technológiák, írás-olvasás-számolás/, hogy MINDENKINEK jusson MINDENBŐL ELÉG, BÁRHOL A VILÁGON. Ezek alapvető dolgok kellene, hogy legyenek, mégsem azok.
Attól tartok, senki sem látott még olyan épületet, amit felülről kezdtek építeni. Sőt, semmi olyan bármit, amit felülről kezdtek építeni, felépült és működött is. Arra akarok kilyukadni ezzel, hogy alapvetően rosszul strukturált minden emberi társadalom.  Igazából A TÁRSADALOM. Szépen, sorban, egymás mellett álló kövek lehetnénk. Alulról, jól megerősítve, vezetőinknek nem hatalmat adva, hanem lehetőséget. És ha nem tudnak élni vele, nem lennének tovább vezetők. Beláthatjuk továbbá, hogy a népek- nemzetek-emberek közötti ellentét is felülről szított, mesterségesen generált probléma. Nem kellene ezzel ilyen formában tovább foglalkozni. Ha mindenáron keressük a különbséget, akkor már a jó-jobb tulajdonságokra/adottságokra repüljünk rá. Ne szégyelljük elismerni, hogy mindenki másban jó, de mindenki jó valamiben. Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy kiszipolyozzuk a bolygót és egymást. Talán elcsépelt, talán hihetetlen, esetleg hiteltelen az a mondás, hogy a szeretet hatalma végtelen… pedig ez az első és egyetlen válasz minden kérdésre és problémára.

Nézőpont

Legalább olyan csodás dolog, mint a közhely. Sosincs egy belőle, mindig több. A világ jelenlegi állása szerint mindenhez legalább hétmilliárd nézőpont csatolható. Ehhez hozzáadódik még- ha nagyon empatikusnak képzeljük az emberiséget és mindenkiről feltételezzük, hogy minimum egy esetben elképzeli adott dologról egy másik ember nézőpontját-másik hétmilliárd, mert ez ugye elképzelt nézőpont. Tehát egy adott dolgot megvizsgálhatnánk akár tizennégymilliárd nézőpontból. Ez izgalmas nekem, bár nem hiszem, hogy lesz alkalmam rá...
Mindenesetre azt tanulgatom, hogyan hozzak ki minden helyzetet győztes-győztes állásra, és ehhez kellett rájönnöm a nézőpontok csodájára.

Közhelyek

Semmi bajom a közhelyekkel. Jól megfértünk eddig is egymás mellett, ezután sem lesz gondunk, gondolom. Vannak azonban pillanatok, amikor egy-egy unásig ismételt közhely értelmet kap. Megrázóan-kristálytisztán megvilágosodom, hogy ezért lett közhely, mert ennyire nyilvánvaló- és igaz. Mint tegnap reggel a mostanában sokat hallott/hallatott "az élet megy tovább"- mert megy.
A megszokott időben kiállok ugyanabba a buszmegállóba. Ugyanazok az autók húznak el mellettem, ugyanazok a gyerekek várják ugyanazt az iskolabuszt. Minden ugyanolyan, és életem apró mozzanatainak számtalan jelentéktelennek tűnő résztvevője nem tudja, hogy többé semmi sem lehet ugyanaz . Csak azt látják, hogy megint ott várom a buszomat. Kicsit eltűntem az út mellől, de újra itt vagyok.

Törésteszt

Töréstesznek hívom, ha morcos idegenekre mosolygok szürke reggelen... és ha elindul valami, megtörik a morc ábrázat jeges csendje, csilingelő mosolyunk összetalálkozik. Ez a gyakoribb, a törés. Ritkán, de előfordul, hogy a jég és a csend mindjobban eluralkodik, és értetlenkedő, esetleg gyűlölködő pillantásokkal találkozom. De kitartok. Itt, vidéken könnyen törik a csend, van már ismeretlen ismerősöm sok. Amíg Pesten laktam, nem ment ennyire gördülékenyen, de azt hiszem, nem rajtam múlt :)

Éjfél?!

Szerintem annyira béna ez az éjfél-várás. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy miközben mi percenként nézegetjük az óránkat, és várjuk az éjfélt, Romániában már egy órája új év van... tök béna.


Na mindegy. Mindettől függetlenül  maga a szilveszter is elég béna volt, de legalább nem rémesen-szörnyen-borzasztó, mint a karácsony. Holnap kezdődik valami új, és megteszem magamért, hogy összeszedett, magabiztos és sikeres leszek a továbbiakban. Hiszen most kezdődik életem hátralévő része, csak nem fogom elpocsékolni??? Ennyi időt kaptam az önsajnálatra, néha egy kis meghitt önpusztítás is befigyelt- elég volt.
Új Év- Új Élet!

És ezt komolyan is gondolom...