"Te magad légy a változás..."

Istenem, hogy ez mennyire igaz. Mert amíg belül nem változik meg minden, mélyen belül, addig lehet a felszín bármily sima és vonzó, egy pillanat alatt feltörnek régi, túlhaladottnak hitt dolgok belőle.

Kezdem az elején. Elfog néha az érzés, hogy én most aztán de jól megvilágosodtam. Ekkor felsóhajt az Élet: Megint?! No rajta lányom, bizonyítsd be... Alkalmat ad megvilágosodottságom fényében tündökölni, s egy torz- kifacsart, réginél is rosszabb eredménnyel a zsebemben ballagok át a helyzeten. Vannak problémáim, de kinek nincsenek?! Csakhogy, én hajlamos vagyok azt hinni, mindent tudok az életről, s ezzel a gőggel nem tud mit kezdeni az Élet. Tanulnom kell végre, minden helyzetből tanulni. Hiába vannak jól csengő önálló  gondolataim, következtetéseim, ha egy kicsit is kibillen törékeny egyensúlyom, rosszul reagálok. Ott van a tudás a birtokomban. Ha beleesek a vízbe, az a legcélszerűbb, hogy vitetem magam az árral, amíg ki nem ötlöm, hogy lehetne kikászálódni. Ha van terv, akkor nekifogni a megvalósításnak, úgy, hogy a legkisebb ellenállással  érjek a partra, lehetőleg élve. Ezt tudom. DE! Mit is tettem az hétvégén? Beleestem, alaposan. Majd mint az őrült kapálóztam, csápoltam és üvöltve követeltem segítséget, de a segítség meg sem közelíthet, amíg cséphadarózok minden porcikámmal... Nos, befejeztem. Nem lettem jobban, sőt minden csak rosszabb lett. Kifáradtam jogosnak hitt játszmáimban, hisz mind jogtalan, felesleges és eredménytelen volt. Vagyis az eredmény még várat magára, azt hiszem visszaszáll...

Pokoli hétvégém volt, pokolra való módon viselkedtem mindenkivel, őszintén sajnálom. Leginkább azt, hogy magammal sem bánok valami szépen, ha ilyen helyzetbe kerülök. Nem fordulhat elő többet. Hogy is várhatok olyan dolgokat Tőletek, amit én sem vagyok képes véghezvinni? És mi közöm van nekem a Ti viselkedésetekhez? Miért lenne jogom beleszólni? Miért akarnék beleszólni? Nem fordulhat többet elő, ezt nagyon megtanultam.

Minden helyzetben meg akarom őrizni a hidegvérem. Mert: "Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd." Ezt is Gandhi mondta, neki elhiszem... És megy is, könnyen- míg távolabbi ügyekről van szó. Nem létfontos személyekkel és helyzetekkel tudok bölcsen és higgadtan bánni. De aki-ami légvétellel egyenértékű az életemben, azt nem sikerül hidegvérrel kezelni. Nem megy, nem tudok kívülálló lenni a saját életemben. Pedig néha nagyon nagy szükség lenne rá, hogy adott témát megvizslassak 6-8 nézőpontból, vagy tudatosítsam magamban mennyire NEM fontos az a dolog. Olyannyira csak dolog, hogy még csak nem is probléma. Felesleges lenne felfújni, utólag meg könnyű okosnak lenni.

Tanulság?



"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban" /Gandhi/

Uborkaszezon

Sőt, nem csak uborka, de zöldség-gyümölcs-csirke-tojás szezon. Nagyon szeretem a nyarat. Ez az idei olyan, amilyen, mert az időjárás nem kényeztet fűszeres estékkel, langyos folyókkal, no de mégiscsak nyár. És érik minden. Ez a legjobb az egész évben, a gyűjtögetés, a berakás.
Nem születtem konyhatündérnek, de igyekszem azzá válni, mert látom minden előnyös oldalát. Anyukám sem volt mindig egy ász a dolgokban, de ketten egész jó csapattá váltunk az elmúlt egy-két évben. Persze a Kedves is besegít, főleg a tegnapi meggybor készítés volt ínyére. Bár eléggé aprócska szandálban jár a dolog, mert eddig annyi történt, hogy kimagoztuk, összedzsadzsáltuk és lecukroztuk a meggyet, meg nyakon öntöttük forralt-hűtött vízzel, és egy hétig ott lazul a kamrában, de akkor is meggybor készítés volt.
Valamint lapul már ott sóska és kapor is, üvegben, a spenót meg a fagyasztóban. A zöldborsó még hűl a dunsztban, a csirkék az ólban, mi kell még?
Van ám ehhez is ideológiám:
 Vidéken élek, kertes házban. Szerintem felesleges, önámító fényűzés lenne kihagyni az életemből a háztájit. Felesleges és önámító, mert a "nincs időm" többnyire csak kifogás, a " megengedhetem magamnak, hogy ne túrjam a földet", nos, az csak önámítás. Nem engedhetem meg magamnak. Nem azért, mert nem tudnám megvenni az üveges borsót, vagy akármit. Meg is vehetném. De nem teszem, mert ennyivel tartozom magamnak. Úgy érzem, nagyon kiszolgáltatott lennék, ha nem tudnék gondoskodni magamról. Szükségem van a minél nagyobb, szabadabb térre magam körül. Ide csak azt engedem be, aki-ami fontos, nélkülözhetetlen. A boltba járás nem az, és a függés különböző akcióktól, márkáktól szintén nem nekem való. Az viszont, amikor leemelem a polcról a sajátomat, és elkészítem, az aztán az élvezet. Nekem kevés lenne, ha papírokat toszogatnék egész nap, majd dolgomat jól végezvén hazafelé beugranék a tecsóba lehetőleg naplement után, ezt követné a mikrós kaja és a pénzszámolgatás, majd álomtalan alvás repülő- és villamos-zajban.
Tudom miről beszélek, mert kipróbáltam, két évig hitegettem magam, Pesten is jó lesz, aaaannyit keresek, aaaanyira jó itt az élet. Két év után már a közös udvaron gazoltam (heti 3x!), csak földes legyen kissé a kezem. Mondjuk, csak galambszaros lett, én meg hazajöttem a Kedvessel, azóta pedig egész jól belejöttünk a "parasztkodásba".
Idén kipróbálok mindent cukormentes változatban, ismert okok miatt. Gondolom jó lesz, mert olyan édesítőt még nem találtam, ami ízre is megfeleljen, de most divat a natúr meg a bio. Lesz kukorica is, megpróbálom üvegbe elrakni, ha nem megy, ott a fagyasztó.
Azt hiszem, a mai tanulság is ez lesz : engem kényeztet az élet. Szeretem a munkám, van értelmes hobbim, rajonganivaló családom. Köszönöm.

Fogyókúráról

A minap hozzászóltam Artmüller Ágnes fogyózós bejegyzéséhez, minek következtében megkért, írjak még majd a fogyókúrámról, és arról hogyan haladok. Úgy gondoltam, megér egy bejegyzést.

Irdatlan- rengeteg túlsúllyal rendelkezem, ez így volt világéletemben. Számszerűsíteni legyen elég csak annyi: háromjegyű számmal jelölném, ha leírnám. Ez az év számomra a nagy ráébredéseké. Többek közt arra is rájöttem, mire ez a nagy páncél, amit a testemen viselek. Megvédett és megerősített. Kisebbrendűségi érzéseimet takargattam vele, szükségem volt rá, hogy erősnek és nagynak lássanak. Volt benne egy kis szerepátvállalás, nagyon szerettem volna azonosulni apukámmal, aki 48 évesen elhunyt, cukorbetegség-magsavérnyomás-agyi infarktus következtében. Ő egy hatalmas és erős, bátor férfi volt, legalábbis én ilyennek láttam. Amikor meghalt, valahogy beleéltem magam az életébe. Mintha általam élne tovább. Hasonlítani akartam hozzá, megoldani azt amit ő nem tudott. Most már nem akarom ezt, meg szeretném mutatni a világnak, milyen szép és nagyszerű vagyok a magam valójában. A munkám is ezt sugallja, körzeti nővér vagyok, és naponta adok életmód tanácsokat a betegeinknek, de hogy is lehetnék hiteles, ha magam sem tudom végrehajtani, megélni a változást. Eljött az ideje, hogy tegyek önmagamért. 

Ehhez először is fel kellett ismernem, nem vagyok felelős sem élőkért, sem holtakért, csakis saját magamért. És magamért egyedül én vagyok a felelős. Amikor el tudtam engedni a magam alkotta láncaimat és terheimet, készen álltam a változásra. Nem egy űrsebesség ez, heti egy kilót fogyok, de ezt bombabiztosan. Mivel sosem voltam ideális súlyban, nincs mihez viszonyítsak, de azt gondolom, heti egy kiló az mégiscsak ötvenkettő egy év alatt :D

És most konkrétan a fogyókúráról. Elég ambivalens a viszonyunk, mert látom, hogy működik, de nem tartom túl fontosnak. Azt hiszem, fogyókúra nélkül is szépen ballagna le a túlsúlyom, de az agyamnak, a tudatos elmémnek szüksége van szabályokra, hogy higgyen. Érthető ez? Szóval azért tartom be ezt a 90 napos diétát, hogy az agyam is fel tudja dolgozni: fogyok, mert diétázom, ez így szabályos, logikus, követhető. Mert azt hiszem, ha nem lennének szabályok, agyam az eltelt 28 év tapasztalata alapján folyamatosan túlsúlyosnak gondolna, és nem értené meg, hogy fogyok. Talán tudatos elmém meg is tudná akadályozni. Remélem nem túl zöldeslila ez a gondolatmenet :D

A diéta amúgy nagyon emberbarát. Minden nap lehet enni zöldséget- gyümölcsöt, van fehérje nap, keményítő, szénhidrát és gyümölcsnap ( a paradicsom is gyümölcs :) ), szóval eszek szinte mindent. Amit kihagytam:
-kenyér
-majonézek, tejfölök, szószok, mártások
-habart- rántott kaják (ezeket keményítővel meg lehetne oldani, de utálok pampucolni vele)
-nasi

Amióta nem eszem kenyeret- 5 hete- SOSEM fáj a hasam. Gyakran voltam puffadt, mindenféle emésztési zavarral, de ez elmúlt. Huh, ez olyan tévésoppos reklámszöveg volt.

Szóval most azt mutatja a mérleg, hogy sok mínusz 5 kiló, de ha ehhez hozzászámolom, hogy sok plusz 15 kiló voltam novemberben, amikor Lőrinc született, ez már rengeteg mínusz 20 kiló. És még van hátra bőven, de az az igazság, hogy élvezem. Imádom a bókokat, 20 kiló azért rendesen meglátszik és a környezetem nem is rest megemlíteni, milyen jól nézek ki. Minden nap ráugrom a mérlegre, digitális és őszinte, de tetszik amit mutat. Heti egyszer centit is mérek, olyan mínusz 4-5 centi a körfogatomban beállt változás. Meg kell mondjam, elégedett vagyok a 90 napossal, csak ajánlani tudom, mert hatékony. Még így is, hogy nem vagyok egy mazochista alkat, és van, hogy beleeszem egy kicsit. Ma pl. zöldségnap van, de a salátámat meg kellett dobnom pár karika Ausztria szalámival. Aki evett már Ausztria szalámit, az tudja mennyire jóóóóó.

Úgy tervezem, több mint 90 nap lesz ez, de év végére szeretnék JÓ NŐ lenni, így, csupa nagybetűvel :)

Tudatalattim csodálatos hatalma!

Az eredeti cím: Dr. Joseph Murphy, Tudatalattid csodálatos hatalma. Ez egy könyv, egy klasszikus, mely arról szól, hogyan teremtheted meg életedben mindazt, amit VALÓBAN fontosnak tartasz. Azért emeltem ki, mert a saját bőrömön tapasztalom, hogy igazán sok és fontos célért meditálok, amikhez leginkább közel is kerülök, vagy tényleg el is érem, de ha valami valóban sürgős- fontos, azonnal képes vagyok egyfajta teremtő-varázsló elborult tudatállapotra, és a folyamat végéig (amíg valóra nem válik) képes vagyok koncentrálni rá. És ahogy teljesülnek az álmaim, úgy szembesülök vele, hogy mi fontos valójában, és mi nem az. Mert ami nem fontos, azzal csak tessék-lássék foglalkozom a meditációban, sorsdöntő dolgokkal pedig mély átélésre vagyok képes. A könyv, csodás, nagyon hasznos, sokat tanultam belőle. De ez így nem is igaz, mert mindezt eddig is tudtam, és használtam is. Csak jól esik elolvasni így összeszedve, pontokba foglalva, mert kell az érzés. Kell az az érzés, hogy nem vagyok egyedül a tudásommal, mások is gondolkoznak így. Fontos egy jól felépített kapaszkodó, amit ha felidézek úrrá tudok lenni a legfogósabb helyzeten is.
Hétköznapi apróságokban is működik a teremtés, akár a házimunkát is könnyebbé teszi, ha akkor arra koncentrálok. Végül is minden út Rómába vezet, minden tanítás lényege az "Éld át a jelen pillanatot! és a Teremtsd meg saját valóságodat!" Minden tanítás igaz, ennyire egyszerű.
A teremtés folyamata ennyi csak: Koncentrálok a célomra, élénken és érzékletesen elképzelem azt, átélem milyen amikor valóra válik, és valóra válik. Fantasztikusan egyszerű módszer, és minden irányban működik. A valóságot a magam számára én teremtem meg, illetve valamilyen szinten együtt teremtjük, mert mindannyiunk tudata egy. Tehát ha Te egy folyamatos negatív elvárással közelítesz felém, nagyon valószínű, hogy besétálok a csapdába és negatívan reagálok rád. És persze Neked lesz igazad, de mindkettőnknek rossz lesz tőle. Na most, ha megpróbáljuk megtörni ezt a kört, még akár sikerülhet is. Csak a jelenre kell figyelni és megélni a pillanatot. Semmi szükség rá, hogy cipeljük hosszú évek minden berögzült negatív mintáját, elvárását. Minden nap egy új esély, és ez is csak azért lett közhely, mert igaz.