Aznap kellett volna megszületned. Aztán dec. 17.- egy hónapja, hogy elszálltál, kicsi lélek. Dec. 18.- egy hónapja, hogy megszületett a tested. Elengedlek. Befejezem a hiábavaló álmodozást, reményt és várakozást. Valamiért azt hittem, teljesen józan fejjel, és még csak nem is félálomban: ez nem történt meg. De igen. Nagyon szeretlek, és örökké szeretlek. Elengedlek, és visszavárlak. Örökké.
Vajon, ha megint terhes leszek, lesz ekkora szerelem? Ez, veled olyan tökéletes, mindent elsöprő, egyértelmű, kérdések nélküli szerelem volt. Talán mert tudtuk, hogy mi a célunk vele... nem tudom, hogy tudok-e még egyszer így szeretni. Remélem, igen.
Januártól dolgozom. Februártól pedig lehet babát várni, ha megadatik. És ha ép ésszel kibírom. Ma hallottam egy csajról, aki már a negyediket veszítette el idén. És még egy élő gyermeke sincs. Ez nagyon durva. És félelmetes. És megrázó.
Január 1: Új év, Új élet!!! Én megpróbálok előre nézni, bár még lesz egy köröm a boncolási jegyzőkönyvvel. Aztán az is múlt lesz, hiszen minden elmúlik.
Egy hónappal ezelőtt nem hittem el, hogy én még ma is élni fogok. Nem fért a fejembe, hogyan lenne lehetséges. És itt vagyok, ma pl. csak egyszer sírtam, mert leesett az első hó, és meg akartam mutatni Neked. De hiszen látod Te is... úgyhogy akár abba is hagyhatom a sírdogálást, nem igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése