Hát, erről ennyit...

Nem véletlen, hogy nem írtam idén. Szinte megbénította nyelvem-ujjam a titok: új életet kezdek. Öntudatos, boldog és szabad életet, a szeretett férfi oldalán. De új határokkal, új hozzáállással, őszintén és tisztán. Tegnapelőtt végre le mertem írni a titkaim, mert hiányzott, hogy leírjam, és mert úgy éreztem, eljött az ideje.
Tudjátok mit? Az a biztos, ami elmúlt... Mit is írtam tegnapelőtt? "A párom már másfél hónapja elvonón van, az alkohol problémáit kezeli-kezelteti, és remekül halad, azt hiszem." Nos, a párom ebben a pillanatban, szerető családi körben, az öccsével és a sógorával iszik. Szóval erről ennyit. Soha ne kiabáld el a boldogságod :) Vagy, ha megtetted, viseld emelt fővel...
Hogy mi lesz ebből? Ha én azt tudnám, Istenem.

Ez volt a sokadik utolsó esély. A második elvonó. Komolyan azt hiszem, nincs már itt keresnivalóm, és komolyan tudom, mennyire szeretem őt. Már csak az a kérdés, nem volna-e jobb távolról szeretnem? Hisz attól még szerethetek, hogy elmegyek. Olyan cifrán tudnék most ordítani... persze nem teszem. Az egész családja ellenünk szurkolt. Hülyének néztek, mert legyógyszereztetem szegényt, kényszerítem. Mire? Tiszta, őszinte, felelősséggel élt életre? Lehet, hogy ezt tettem, bár nem látom be, hol itt a kényszer. Én erre vágyom, tiszta szívvel megélt, őszinte pillanatokra. Nekem ez a létminimum. Neki mi a vágya? Célja? Van-e egyáltalán bármilyen kilátása? Per pillanat azt sem tudom él-e, hol van, hol tölti az éjszakát.

Amikor Pötty megfogant, nem ivott. De a 12. hétben már igen. Pötty elvesztése azt hiszem, összefüggésben van ezzel a dologgal. Terhesen azt terveztem, lelépek, anyaszállóra megyek és új életet kezdek. Talán, ha megteszem, nem veszítem el a fiam. Talán a fiam mikor megfogant, azt gondolta ideális szülei leszünk, majd látta, hogy nem, és meggondolta magát. Persze, ez hülyeség, mert az ilyet azért előre tisztázza az ember. Nyilván én is előre vállaltam.

Jaj, ez az egész csak annyira bonyolult, amennyire megbonyolítom... Mindenesetre SOHA NE KIABÁLD EL A BOLDOGSÁGOD...

Ez már függőség :)

Esküvőre vagyok hivatalos. Ez még nem is lenne baj, de "nincs egy rongyom, amit felvegyek". Igazából a probléma sokoldalú. Azért sincs, mert nem vagyok egy elegáns, puccos típus. És azért sincs, mert fogytam sokat és ami volt, na azt nem lehet felvenni többé.
Miután szembesültem a problémával (rongyhiány), felbukkant a következő: Én nem járok ruhaüzletbe/butikba. Szerintem "rendes" üzletben vagy öt-hat éve nem vettem ruhát, vagyis tavaly a szülés előtt két mackónackót, de ez nem számít.
Csak turiban vásárolok, eszméletlen cuccokhoz lehet hozzájutni és valóban fillérekért. De olyannyira turizom, hogy nem tudok elmenni a sarki turi előtt vásárlás, de legalább nézgelődés nélkül. Nem megy. Nos, mivel esküvőre készülök, és elegáns ruhára van szükségem, tegnap hirtelen felindulásból vettem egy gumitangapapucsot, meg egy fehér trikót beépített melltartóval. Azért ez kihagyhatatlan volt. És mindössze 285 forint. Nem összeg, egy kiló kenyér ára kb. Csak semmi szükségem nem volt rá, tehát megállapíthatom, turkafüggő lettem.
Mentségemre szóljon, hogy még sosem volt beépített melltartós trikóm. Vagyis igen, de nem ilyen, mert ebben a csatos hátsórésze is meg van a kebeldarunak, szóval igazán különleges darab. És gumitangapapucs /flip-flop/ nélkül nem nő a nő... hogy az idén ez már a második, összesen pedig van vagy hat pár tangapapucsom??? Hát, Istenem, ez egy örök darab. Mármint nem EGY darab örök belőle, távolról sem. Na de a stílus?! Sosem elég, na.