A tudatos fuldoklás művészete

Jó régen írtam. Az történt, hogy a barátnőm, aki akkor tudta meg, hogy babát vár, amikor mi elveszítettük Pöttyet, most megszülte Mátét. Nos, nem volt valami váratlan ez a fordulat, a terhességeknek többnyire ez a vége, szülés-születés. Mégis. Az, hogy visszatért az allergiás asztmám egyértelmű jelzés a számomra. Valami lapul még ott a mélyben.
Tizenhat évesen, édesapám halálakor lettem asztmás. Mindig is penge voltam a saját lelkiéletemből. Akkor is hideg fejjel tisztában voltam vele, csak azért fuldoklom, mert nincs ki figyeljen rám. Tudtam, hogy belül is kereshetném a megoldást, sőt, jobbára csak belül. De milyen isteni finom érzés az, amikor fuldokolsz, hörögsz és érdeklődő arccal állnak körülötted, megölelnek, vizet hoznak és orvoshoz kísérgetnek. Az orvosnál pedig elvégzik a hatszázadik vizsgálatot, örök felmentést adnak tornából, egy gonddal kevesebb, és amíg csak lehet, ezt az adut kihasználhatod, nem igaz?
Most viszont észrevétlenül kezdődött. Máté megszületett délelőtt kilenckor, én befulladtam este tizenegykor. Halálfélelmem volt. Persze, csak annyira, hogy tisztázzam magamban, nem félek, nincs mitől, de mivel itt még vannak céljaim, elő kéne szedni valami maradék Ventolint vagy bárakármit, ami segít lélegezni.
Két hete nem aludtam, nem kaptam levegőt. Most már jobb, Mátét is meglátogattam háromszor, nagykanállal adagolva orvosság egy ilyen kis manó. Szeretem Őt és az anyukáját is, és belepillantva a mindennapokba már nem fáj annyira. Az első gondolatom az volt amikor megszületett:
-K. megszülte az ÉN fiamat! Nem igazság! Nekem járt volna hamarabb! Nekem járt volna!
És most együtt vannak, nem boldogok, csupa görcs és félelem a kapcsolatuk, persze csak anya részéről, mert a baba még nem görcsöl és fél... illetve dehogynem. Hasfájós, nemalvós, hisztis, pedig csak újszülött. Picike. Nem szokásom irigynek lenni, itt is csak pillanatokig tartott, majd továbbállt eme dögletes érzelem. Máté papája ugyanis "aranyifjú", Máté már a harmadik a szertehagyott gyermekek sorában. K. barátnőm minden mozdultra retteg, fél, szívrohamot kap. A nővére segít, ahol tud, de az önbizalmát nem adhatja vissza, elvégre a nevében is benne van : ÖNbizalom, bizony-bizony, belülről jön, önmagától.
Szóval a végső következtetés: Az élet nem fenékig citromos tejszínhab, és mielőtt bárkit is elkezdenék irigyelni, és mielőtt belefulladnék a sóvárgással vegyes irigységbe, eszembe idézem két kedvenc közhelyemet:
-Isten nem ver bottal! (Ez a kedvenc közhelyem a Karma törvényét, az egyensúly szigorú igazságosságát sűríti magába, s bár vaskalaposan hangzik, számomra regényeket jelent, telis-tele élettel és értelemmel.)
-Mindenkinek megvan a maga keresztje! (És mielőtt bárkit is elkezdenék irigyelni...)


Összességében elégedett vagyok magammal, két hét alatt kimásztam nagyjából az asztmából. Illetve az asztma képében jelentkező válságból. Nem volt egyszerű, gondolkodni kellett és hagyni a nagy felismeréseket, hogy átjárják a lelkem, de persze megérte. Derűm a régi, fogytam megint, már két méretnél tartok ami naponta többször jelentkező heves bókolási rohamokat vált ki közeli s távoli környezetemből, hajrá!

Memento mori!

Emlékezz a halálra, emlékezz a holtakra.....

Egyházi iskolába jártam, sokat emlegetett mondat volt.Ennek ellenére nem foglalkoztam vele, nem ért fel kamasz lelkemhez sem mélysége, sem igazsága. Mostanában annál inkább szembeötlik, milyen vakon hiszünk földi életünk örökös voltában. Légy tisztában mulandóságoddal, ezt jelenti számomra. Tudd, milyen törékeny az élet, és bánj vele ennek megfelelően. Mert bár minden Földre szállásunkkor új esélyt kapunk, mennyivel gyorsabb és hasznosabb lenne fejlődésünk, ha tisztában lennénk életünk értékével. Képzeld el, ha mindenki úgy élne, mint az amerikás katasztrófafilmekben a boldog végkifejlet előtt: Nincs rasszizmus, nincs osztálykülönbség, nincs önzés, mert minek önzzünk az utolsó órán? De ha utolsó óránkon tudunk elfogadóak, nagylelkűek és TISZTÁK lenni, csak úgy miért nem? Elgondolkodtató, mindenesetre. Senki sem lehetne a másik fölött, mert mindenki tisztában lenne saját értékével, és nem igényelné, hogy (meg)vezessék. Senki sem lenne gazdagabb, mert mindenkinek jutna elég. Miért tartanánk meg több bármit, mint amire szükségünk van, ha egyszer nincs rá szükség? Ha holnap is ott lesz, ha másnak is kell és jut is elég? Nem igaz?! Talán sokak szerint nem ez a gyors meggazdagodás útja, szerintem igen. Mert csak azt viszem magammal, amit szívem-lelkem őriz...

Létköz

Nem olvastam még a könyvet, de a meditációt meghallgattam, és be kell vallanom, tetszett. Abban a biztos tudatban hagytam el az Égi Katedrálist, hogy jó úton járok. És ez jó nekem.
 Létköz meditáció

El kell, hogy mondjam, mélyen hiszek abban, nem egy életünk van. Biztosan nem, bár nincsenek bizonyítékaim. Sok könyvet olvastam már a témában, beszéltem olyannal is aki megjárta a túloldalt. Egyszerűen nem lehet, hogy az élet célja csak annyi legyen: megszületsz, pénzt szerzel, családot alapítasz, megbetegszel, meghalsz. Ha Isten csak ezt akarta volna, beéri az állatok teremtésével. Minek a szabad akarat, ha röpke hetven-nyolcvan év áll rendelkezésedre, ezalatt minden eldől, majd a világ végezetéig e hét évtized történései alapján pangsz egy pokol vagy menny nevű, végletesen egysíkú helyen? Azt hiszem, Isten ennél kissé nagyobb léptékben teremtett és teremt a mai napig. És ha így van, hát kell, hogy legyen tervünk, amivel ideérkezünk, és ott a szabad akarat, hogy eltérhessünk a tervtől vagy megvalósítsuk azt.

Ezoterikus művelődésem

 Nem is tudtam, hogy ilyen bőséges az irodalma a lélek halál utáni életének. Pedig de. És ma nagyon fontos üzenetet olvastam: ha egy csecsemő korán meghal, az nem az ő "leckéje" , hanem a szülőké... erre a következtetésre jutottam magam is, nem ma. Valami oknál fogva meg kell tapasztaljuk azt a fájdalmat, amit egy nagyon várt és szeretett gyermek elvesztése jelent. És Ő megtette nekünk ezt a szívességet. Hálásak lehetünk neki. És jól gondoltam, ezt odaát előre lebeszéltük. Egy amerikai kutató-pszichiáter (Dr. Michael Newton) arra a következtetésre jutott, hogy ilyen esetben gyakori, hogy ugyanez a lélek visszatér a szüleihez, hogy teljes életet is éljen velük. Mivel több ,mint tíz évig kutatott, mire ezt le merte írni, nem áll tőlem távol, hogy el is higgyem.