Profán gondolatok

  

Voltunk este a temetőben. Én nagyon szeretem a temetőt. Apukám temetőcsősz volt, kis túlzással ott nőttem fel. Na jó, nem, de sok szép emlékem van abból a korszakból.
Akkoriban kecskét tartottunk, olyan 7-8 darabot, és oda hordtuk őket legelni, meg ott gyűjtöttük a szénát. Nyírtam a füvet nyáron, sepertem a havat télen, otthon voltam ott. Csak a ravatalozóba nem mertem bemenni, de egy piros százas ezt a gondot is hamar megoldotta nálam.
Szóval, ez nem most volt, de a hangulata megmaradt. Azóta Apu is oda került, mármint aminek oda kellett kerülnie. Mégsem kötöm ahhoz a darab földhöz, semmi értelme nem volna. Pöttynek nem volt temetése, nem hoztuk haza, és nem bántam meg. Nem bántuk meg, mert Őt sem tudnám földhöz kötni, semmilyen formában. És szerintem így könnyebb volt elengedni is, mintha lenne hová járni sírni, odaborulni. Mindenhol ott volt, míg magamhoz láncoltam, és mindenhol ott van, de most már egy könnyedebb, tehermentes formában.
Viszont, nem is ezt akartam leírni. Hanem a nemodaillő, durvácska gondoltaimat. Én megpróbáltam elvarázsolt hangulatba kerülni a temetőben, mint eddig szinte mindig. De nem ment. Azt hiszem, olyankor kell mennem, amikor már mindenki hazament, esetleg hajnalban, mert ez a tömeg csak elrontotta a magasztosnak szánt hangulatomat.
Alapjában véve jól szórakoztam... (vigyázat, én szóltam, hogy profán lesz!) A bejáratnál, kaputól nem messze egy siratós banda vonyított  énekelt,nem kevés pénzért megerősítve és kihangosítva a család illő fájdalmát. A legtöbb síron 20-30 mécses, meg még ennyi háztartási gyertya égett. Síronként és átlagban számoljunk mondjuk hatezret. Persze, volt ennél kevesebb is. Meg jóval több. Néztem, és csilingelt a fejemben a pénztárgép. (Ha multigazdag akarok lenni, megvan a tökéletes recept: használd ki azt, ami nélkül az ember nem tud élni. Egészség, gyermek, gyász, nagyravágyás, stb. Ja, hogy ezt már nélkülem is feltalálták? Hoppá, akkor erről lemaradtam. )  Az óriási mécsesek és lobogó gyertyák közt volt pár különlegesség is. Például a tescós, szúnyogűző lámpaolajjal felöntött bambuszfáklya, vagy a gyertyának álcázott méteres fáklya, félméteres lánggal. És akkor a koszorúkról még nem is szóltam. Egyet én is vittem, kaptam a falumból, paraszolvencia gyanánt :)
Nem sajnálom én senkitől. Csak nem értem, valahogy azt érzem, kihasználnak minket és mi hagyjuk, sőt siettetjük is egy kicsit. Semmi szükség nem lenne erre az egészre, mondom ezt én, akinek a temető csak egy szép és megnyugtató hely. Én nem Apámhoz megyek, ha megyek, csak a temetőbe. De sokan a szeretteikhez mennek, oda kötik őket, és ők azok akik nyakig benne vannak ebben a játszmában. Bárcsak elmondhatnám mindenkinek, hogy ott semmi sincs... De talán felesleges is lenne, mert aki nem tudja magától, az úgysem értené, azt hiszem. Nekem egyenlőre az is elég, hogy nem merülök bele a játszmába. Sőt, ahogy észreveszem magamon, egyre kevesebb játszmába merülök bele. De ezt muszáj volt leírnom :) Nem tudtam megállni szó nélkül, ahogy százezrek mennek füstbe a szemem láttára, miközben "válság van"...