Kezdem az elején. Elfog néha az érzés, hogy én most aztán de jól megvilágosodtam. Ekkor felsóhajt az Élet: Megint?! No rajta lányom, bizonyítsd be... Alkalmat ad megvilágosodottságom fényében tündökölni, s egy torz- kifacsart, réginél is rosszabb eredménnyel a zsebemben ballagok át a helyzeten. Vannak problémáim, de kinek nincsenek?! Csakhogy, én hajlamos vagyok azt hinni, mindent tudok az életről, s ezzel a gőggel nem tud mit kezdeni az Élet. Tanulnom kell végre, minden helyzetből tanulni. Hiába vannak jól csengő önálló gondolataim, következtetéseim, ha egy kicsit is kibillen törékeny egyensúlyom, rosszul reagálok. Ott van a tudás a birtokomban. Ha beleesek a vízbe, az a legcélszerűbb, hogy vitetem magam az árral, amíg ki nem ötlöm, hogy lehetne kikászálódni. Ha van terv, akkor nekifogni a megvalósításnak, úgy, hogy a legkisebb ellenállással érjek a partra, lehetőleg élve. Ezt tudom. DE! Mit is tettem az hétvégén? Beleestem, alaposan. Majd mint az őrült kapálóztam, csápoltam és üvöltve követeltem segítséget, de a segítség meg sem közelíthet, amíg cséphadarózok minden porcikámmal... Nos, befejeztem. Nem lettem jobban, sőt minden csak rosszabb lett. Kifáradtam jogosnak hitt játszmáimban, hisz mind jogtalan, felesleges és eredménytelen volt. Vagyis az eredmény még várat magára, azt hiszem visszaszáll...
Pokoli hétvégém volt, pokolra való módon viselkedtem mindenkivel, őszintén sajnálom. Leginkább azt, hogy magammal sem bánok valami szépen, ha ilyen helyzetbe kerülök. Nem fordulhat elő többet. Hogy is várhatok olyan dolgokat Tőletek, amit én sem vagyok képes véghezvinni? És mi közöm van nekem a Ti viselkedésetekhez? Miért lenne jogom beleszólni? Miért akarnék beleszólni? Nem fordulhat többet elő, ezt nagyon megtanultam.
Minden helyzetben meg akarom őrizni a hidegvérem. Mert: "Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd." Ezt is Gandhi mondta, neki elhiszem... És megy is, könnyen- míg távolabbi ügyekről van szó. Nem létfontos személyekkel és helyzetekkel tudok bölcsen és higgadtan bánni. De aki-ami légvétellel egyenértékű az életemben, azt nem sikerül hidegvérrel kezelni. Nem megy, nem tudok kívülálló lenni a saját életemben. Pedig néha nagyon nagy szükség lenne rá, hogy adott témát megvizslassak 6-8 nézőpontból, vagy tudatosítsam magamban mennyire NEM fontos az a dolog. Olyannyira csak dolog, hogy még csak nem is probléma. Felesleges lenne felfújni, utólag meg könnyű okosnak lenni.
Tanulság?
"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban" /Gandhi/
Igen, sokszor én is elméletben vagyok okosabb, aztán gyakorlatban mégis feltörnek a régi reflexek. De ez változik idővel, mert minél tudatosabb vagy, annál többször fogsz jól reagálni. Ha kialszom magam, már sokszor sikerül az elmélet gyakorlatba való átültetése. Ha viszont fáradt vagyok, Isten irgalmazzon mindenkinek, mert én nem fogok! :)
VálaszTörlésIdő kell ehhez is, és tudatosság. Menni fog! Mindkettőnknek! ;-)
Remélem, hogy menni fog, csak tudod nagy erényem többek közt a türelem is :) De persze nem adom fel, néha mégis olyan nehézkes, zsákutca érzés, hogy minél többet tanulok, annál inkább rájövök, milyen keveset is tudok. Most például visszajött az asztmám, pedig évek óta tünetmentes voltam. Apukám halálakor lettem asztmás, de végül is kihevertem. Hogy most mi van? Dolgozom rajta :)
VálaszTörlés